Felixnek hívnak, Ohio államban lakom egy kis településen, és ép az elmém, bár az utóbbi napokban olyan dolgok történtek velem, amelyek számomra felfoghatatlanok, és valamelyest talán rá is cáfolnak elmém tisztaságára. Korlátolt az ember gondolkodása, ezek a napok erre is rádöbbentettek. Olyan dolgok vannak égen és földön, amelyeket biztos fátyol takar az értelmünk előtt, titokba vonva, színessé és vonzóvá téve őket, amelyeket a gondolkodó emberi elme vizsgálódása központjává vágyik tenni akaratlanul. 40 múltam, rokkantnyugdíjas vagyok, tolószékbe kényszerültem 4 éve, elgázoltak. Istenben nem hiszek, de a világmindenség kifürkészhetetlen és megmagyarázhatatlan titkaiban igen..
Kocsimmal robogtam tegnapelőtt a prérin, fényes, napsütétes szép tavaszban. Sehol egy parányi élet, amerre a szem ellát, minden mozdulatlan és mintha az örök változhatatlan átka ülte volna meg a tájat, olyan volt. Fél kilenc lehetett, reggel, az ég tiszta volt és kedvemrevaló, beburkolt a meleg csend, imádom a tavaszsütötte reggelt. Enyhe zúgás csapta meg ez idő tájt a fülemet, csak a bal fülemet, mintha adót csavartak volna rajta, zúgásba merült, másként is hallottam vele.. De csak egy pillanatig.. Utána rögvest egy tányéralakú tárgy repült el a kocsim felett, lehetett vagy 4 méterrel fölöttem. Bepánikoltam. Rögtön leállítottam a kocsit, gyorsan fékezve. Enyhe szél támadt fel, s valami szorongó borulat esett rám, abban a minutumban. Egyrészt nem értettem semmit, másrészt nem akartam elhinni, amit látok. A repülő tárgy előttem lebegett, kicsit közelebb ereszkedve a földhöz, és mintha egy ajtót húztak volna fel közelebb a bal oldalához. Nem áradt ki belőle fény, csak valami hőhullámot érzékeltem pont azon a síkon, ahol kinyílt, a bal oldalamat érintve. Ettől a pillanattól kezdve nem emlékszem, hogy hogy kerültem az „űrhajóba”, ha ez az volt, bár mondják mások, hogy ez az..
Könnyű fémszerű székben ébredtem fel, valami puha bársonyszerű volt az, amin ültem. Valami bevonat lehetett. Fényes, nagyon szemetszúró, erősen fényes teremben voltam, ahol nem voltak sarkok, talán ovális volt. Műszereket nem láttam, valami külön helyiség lehetett. Beszélnek fénylényekről is, akik szintén ilyen űrlények, velük nem találkoztam. Hirtelen valaki megszólított – a gondolataimban. Mondtam valamit, erre ő közölte, hogy nem fontos beszélni, elég, ha gondolok rá. A hátam mögül jött elém, nem ilyesztett meg vele, mert erős kíváncsiság tört rám, és érzékeltem a mozgását a jobb oldalamnál. Kis emberke volt, szürkéskék, a szemei hatalmasak voltak, sötétes, meg nem tudom mondani, milyen színűek, és nem féltem tőle. Fura ezt állítani, de így éreztem. Közölte velem – gondolatban -, hogy nem akar tőlem semmit, kivizsgálni, szövetdarabokat venni elemzésre, meg mittudomén, csak kontaktust szeretne. Egy félórányi kontaktust. Megkért, hogy a nagy nyilvánosság előtt mondjak el minden benyomásomat, tapasztalatomat, és ne foglalkozzak vele, ha bolondnak néznek. Gyorsan hozzátette, a világ sokkal több, mint aminek látszik, és amit érzékeinkkel fel tudunk fogni belőle. Kedves volt, és mintha szeretet is áradt volna belőle, de ebben nem vagyok annyira biztos. Világéletemben csak annak hittem, amit láttam, érzékeltem, a spirituális, felfoghatatlan dolgok mindig is távol álltak tőlem, egészen e napig. Vonzalmat éreztem irányukban, és kértem, hogy meséljen magukról. Azt közölte, hogy mindennek eljön a maga ideje.
Annyit állított csak magukról, hogy a világuk számunkra az értelmünkkel felfoghatatlan, és olyan gyermekek vagyunk, akik a vizsgálódó tudományaik által méretes cipőben járnak, felnőttet utánozva.. Közölte, hogy ez nem baj, csak kicsit komikus nekik. Régóta figyelnek minket, és nem akarják a bolygónkat bántani. Szeretik a Földet, és az embereket is, csak tudatlanok vagyunk és önfejűek, tette még hozzá. Az ő világuk fényvilág, és ők Isten báránykái. Ezután megérintett, és rögtön a tudatomat veszítettem. Az autómban ébredtem, hátul a tolókocsimmal. Úgy nagy vonalakban ennyit, uram.
A riporter leállította diktafonját, kezetrázott Felixel, és olyan gyorsan, amilyen gyorsan megjelent, távozott is. Szép verőfényes tavaszi nap volt, a fák virágba borulva, és valahol csilingeltek. Talán Felix fülében.
