Sóvárog a lélek a sziklafal alatt. Felemelve fejét, magasba nézve, mint egy isten, a legyőzés vágyával. Még csak hajnalodik, a kontúrok életlenek, akár a szemerkélő eső. Kis tócsák nevetnek az alig járt úton egyenesen a szemébe. Jeff alig múlt 25 éves, és a nehezen mászható sziklafalak bolond szerelmese. Nemrég nősült, szeretett párja pedig gyermeküket hordja a szíve alatt. Előtte az élet, nyíló kapui a csöndes fény ajándékát nyújtják szüntelen vágyódó kezeibe. Imádta a hajnalt. Tiszta és szűz, mint a kedvese szeme.
Az első lépéseket a falon a rutin szüli, pár méterrel már biztosítania kell. Komótosan veri a szöget az enyhén csúszós sziklába, mélyen hatolva, biztos kézzel. A heveder erős, és cseppet szorítja is. Lassú, sziszifuszi munkát végez, de elvesztette fejét, amikor rátalált, ma már semmi pénzért meg nem válna tőle. A méterek kopnak, lassan, maga alá gyűrve, mintha egy láthatatlan szellem kísérné az útján, védelmet nyújtva. Nem hitt a túlvilágban, a védő-angyalokban, de most úgy érezte, hogy az egyikük vele tart az úton. Már világos van, és a szeme mintha a köszönet fényét csillogná. Alig fúj a szél..
Kis repedésbe veri a szöget, kissé rizikós, de megtanulta, hogy ez csak látszat, erős a szög és megfelelően vastag is. Egy kisebb, kiálló sziklát ragad meg, hogy feljebb tornássza magát, amikor..
Hirtelen történt minden, a másodperc törtrésze alatt. Ahogy feljebb tornászta magát, a kapaszkodót nyújtó kődarab kifordult, s lezúgott a mélybe. Megcsúszott, és alábukott, mint egy élettelen tárgy.. A biztosítótű felfogta az esést, és tehetetlenül lógott alig félméterre a faltól. Kapaszkodót keresett, de mindig visszacsúszott. A tű pedig..
A sas méltóságos sebességgel repült az Andok hegyei felett. Kis pontra lett figyelmes, közel az otthon-fészektől, amint kapkodva valamit csinál. A folytonos mozgás közelebb csalta, de meggondolta magát, a zsákmány túl nagynak bizonyult, ő pedig óvatos vadász.. Megfordult a légben, ekkor fura sikoly csapta meg érzékeny fülét. Visszarepült, de a „zsákmányt” már nem találta.. Hazaindult két szárnycsapás közt..
A szikla mint ormótlan óriás győztesen állt az élettelen tetem felett. Nem érzett semmi megemelőt, a győztes vigyor nem ült ki képzeletbeli arcára, csak a szél fütyült. Fázva, valami fájó nótát fütyülve. Dél közelgett borús fellegekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése