Öreg reggel volt. A fák mintha könyörögtek volna, úgy bólogattak a szürkéskék ég alatt selymes, jéghideg széllel táncolva, körbe és körbe, valami lassú, véget nem érő tangót járva. Leveleiket már lerázták magukról, fáztak és unták az életet. A szél alkalmanként megkönyörült rajtuk, de csak a perc töredékének az erejéig. Talán ónos eső szitált, minden örömöt eldugva zúgolódó zsebeibe. Georg félt, jeges érzés mardosta szivét, egykedvűen ballagott a Saint Johannes-i iskola irányába, mely lakásuktól mindössze 3 utcasarknyira volt. Alig múlt 13 éves, és közönye már-már a bizarr formájú sötét fellegek határát súrolta. Félt, mint minden reggel. Nevelő apjától, nővére mocsok természetétől. Egyedül 4 hónapos kisöccsét szerette, vagy csak ragaszkodott hozzá, nem tudta volna megmondani. Na és az édesanyját, akiről a napokban tudta meg, hogy sztriptízbárban táncol. Alighogy a fülébe jutott, érezte a szíve körül növekedő sötét űr szorítását.. Miért..?! Miért vetkőzik le kiéhezett férfiak faló szemei előtt..? Összeszorult a szíve. Vagy ilyesmi. Az anyja, akihez gyermeki örömmel ragaszkodott, és élvezte a vele töltött minden perc tisztaságát, ezt csinálja..?! És eltitkolta mindenki előtt? Csak idő kérdése volt, hogy kitudódjon, de így kellett megtudnia..? Egy nagypofájú, vele örökké szemétkedő gyerektől a suliban, aki ha csak tehette, megalázta mások előtt a folyton röhögő haverjával együtt..? De majd egyszer.. Tovább nem merte gondolni.
Tegnap kitekerte a patkánya nyakát. Otthon azt hazudta, hogy öreg volt, és kinyúlt, ami az élet rendje. Mindenki elhitte neki, mert jelét nem látták annak, hogy másképp történt volna. A vért a pofájából kimosta, meg a terrárium alját is. Valami kéjes érzés szállta meg, s alig várta, hogy vége legyen a sulinak. Ma a macskáját öli meg a gondosan őrzött kiskésével. Eddig még sosem volt biztos olyannyira a dolgában, mint most..
Otthon a szokásos kép várta: Nevelőapja a fotelban fetreng, mint egy állat, részegen, és az anyját szapulja, gyötri, kínok közé szorítva szívét. Közben meg valami borzasztó filmet néz, de ez már megszokott itt, az Egyesült Államokban. Mármint a borzasztó film. Elvonja az emberek figyelmét a látvány, a könnyen gördülő akciódús fordulatok mindattól, ami talán emberivé tehetné a hétköznapok únt és változatlan valóságát. Utálta az életet. Azt, amiben élt..
Leült a tévé elé. Kikapcsolni vágyott, valahogy kicsit megállítani az időt. Nem ment. Az „apja” ráförmedt, ócsárolta, hogy mi a tetves francnak hordja a fején azt a hülye bohócmaszkját. Ő hátrakiáltott valamit az anyjának, meg nem tudná mondani, hogy mit, ami akkor a tudatába villant. A hobókinézetű „fater” pedig hozzávágta a sörösüvegét.. Szerencséje volt, mert részegen nehezen ment neki a célzás, az üveg állon vágta, de nem a tömör aljával, hanem – mázlijára – a nyakával. Undort érzett, de szokásának megfelelően igyekezte eltitkolni. Mintha semmi különös említenivaló sem történt volna. Felállt, kövérkés testével nem ment olyan fürgén, és a hátsó szobába indult, a macskához..
Ma szombat van, a hét utolsó napja, nincs iskola. Anyja a városba ment, dolga akadt, a tesója fent hetyeg a barátjával. Ki tudja, hányadik már tavaly óta, nem számolja. Talán a nővére sem. Únt közönye rátapadt, kérget gyúrva szivére, ma különösen. A macskát még tegnap késő este eltemette, azt hazudva, hogy átment a fején egy autó, és keresés közben bukkant rá. A péppé vert véres macskafejre az Isten sem mondhatta azt, hogy hazudik. Talán ő majd megkönyörül, ha eljön az ideje..
Mindent kitervelt. Hogy hogy vet véget ennek az iszonyú sorsnak, ami akaratlanul is rászakadt, immár 6 esztendeje. Eddig tűrt, mert kicsi volt, igyekezett mindennek megfelelni, mondani se kell, hogy milyen sikerrel.. Semmi sem változik, az idő s tán Isten is közönyös vele, mert cserben hagyta.. Valahol a halál szagát érezte, messziről. Erjedt bűz volt, mint az élete.
A nevelőapja a szokott helyén aludt, a tévé bekapcsolva. A testvére talán elaludt, hangját sem hallani annak a vágynak, amit nem tudott még hova tenni, csak annyit tudott, hogy visszatetsző és undorító. Talán nemsokára dél lesz. Kézbe vette bézbólütőjét, amit még az anyja vett neki karácsonyra, eredeti Kansas-i acélból gyúrták, büszke volt rá. S akkor még anyjára.. Nem félt, tudta, hogy ha változást akar, akkor cselekednie kell. Most. Elindult a gyűlölt személy felé és lecsapott.. A vér mindent elborított, a fotelt, a padlót hatalmas foltban, és a ruhájára, arcára is került. Nem bánt semmit. Azt se, ha javítósuliba küldik, vagy ilyesmi. A börtönre nem gondolt, talán túl fiatal még ahhoz, hogy lecsukják. Nem gondolkozott ezen, a jövő hidegen hagyta, csak ennek legyen vége. Egyszer és mindenkorra..
A nővére szobájába nyitott, miután a konyhába lesiető barátjával is végzett. Ilyen kemény kobakot még nem vert laposra, belefáradt az ütésekbe. A bézbólütőjét eldobta, túl véres volt, zavarta. A nővére zenét hallgatott az ablak felé fordulva s tán aludt. Ami a kezében volt, a konyhai fiókból húzta ki – henteskés, pont erre a pillanatra való. Testvére felriadt, s egy pillanatra elbizonytalanodott, de nem sokáig, mert rárivallt. Ahogy szokta. Bár maszk volt a fején, de mindennap sűrűn ezt hordja otthon, megszokásból.. Talán a lelkét hogy védje, nem tudta megfogalmazni az okát. Ahogy meglátta nővére a hosszú s erős kést felsikoltott, ő pedig a zsigereibe vágta. És szúrt, lecsapva újra és újra..
Kistestvére hálószobájába ment. A maszkot menet közben levette, eldobta. Fölé hajolt a picinek, vértől síkos kezeibe vette és megcsókolta.
-Boldog Halloweent, Johnny. Hangja vékony volt és fáradt.
A mentők késve érkeztek, mint anyja is. A tornácon ült, kistestvérét magához ölelve, mintha az anyja lenne. Sírt. Forró, ónos és sós volt a könnye, mint az eső, bár hideg volt. Neki mégis forró volt minden csepp víz. Most, ebben a pillanatban. Anyja nem értett semmit, ilyedten kérdezte, hogy mi történt, mi a baj, mert a szemeiben ott volt minden. Minden félelem és szenvedés, ami most egyszerre megnyilvánult. Csak amikor a mentők befordultak a nyitott kertbe, tört ki rajta az őrjöngés, a lakásban, bent, mélyen..
Sötét volt a városban, s olyan szép volt a Nap, amint a horizonttal ölelkezett. Szerelmes volt a Napba, most először. Nem vette észre, hogy halált köpült, mint az élete a látóhatár szakadéka fölött.
( A 2007-es Halloween film hatására íródott, minden gyilkolni akaró késztetés nélkül.. :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése